Úti célok pollenallergiásoknak – Magyarország

Korábbi cikkeinkben már bemutattuk, hogy hol tájékozódhatunk az európai pollenhelyzetről, illetve egy másik írásban konkrét európai úti célokat is ajánlottunk, ahová elmenekülhetünk egy időre a pollenek elől. Most pedig azt fogjuk megmutatni, hogy ha parlagfű szezonban az ország határain belül keresel nyaraló helyet, mi lehet a legjobb választás.

 

Van menedék a parlagfű elől?

Ha jól választjuk meg a külföldi nyaralóhelyet– és időt, akkor egy pár napra vagy hétre kiszakadhatunk a pollen szezonból. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor itthon is találhatunk olyan helyeket, amelyek ugyan nem pollenmentesek, de alacsonyabb a koncentráció és így kellemesebb lehet a pihenés is.

A parlagfű – ahogy a neve is mutatja – leginkább a parlagon heverő, bolygatott területeken terjed, az első éves parlag területek legjellemzőbb növénye. A meleg éghajlatot és a fényt kedveli, így a sűrű erdőkbe nem hatol be, és tengerszinttől mért 400 méteres magasságig érzi jól magát. E felett is előfordul, illetve pollenjeit elviszi feljebb is a szél, de jóval kevesebb van. Ebből következik, hogy ha el akarunk menekülni előle, olyan helyeket kell keresnünk, ahol ő nem érzi jól magát, mi viszont magunkat igen: Magyarország magasabban fekvő és összefüggő, kevés aljnövényzettel rendelkező erdős területein.

 

1. Börzsöny – a közeli

 

 

A Börzsöny mintegy 600 km2-en terül el, és nagyrészt tölgyesekkel és bükkösökkel borított. Közel esik a fővároshoz, Budapestről akár egy napra is ellátogathatunk ide. Kipróbálhatjuk az erdei vasutak egyikét, mely amellett, hogy jó szórakozás kicsiknek és nagyoknak egyaránt, gyors lehetőséget kínál arra is, hogy mielőbb elhagyjuk a lakott területek környékét, és bevessük magunkat a sűrűbe. A legismertebb Királyréti Kisvasúton kívül érdemes például a Nagybörzsönyi Erdei Vasutat is kipróbálni, mely valóságos szerpentinen kapaszkodik fel Nagyirtásra.
Ha több idő áll rendelkezésünkre, megszállhatunk a kisirtáspusztai hegyi menedékházban, vagy kereshetünk más erdei szállást is itt, ahol az összefüggő erdőterületeknek köszönhetően jóval alacsonyabb lesz a parlagfű szennyezettség, mint a lakott területek környékén.

 

2. Zempléni-hegység – a távoli

Az Északi-középhegység részét képzi, legmagasabb csúcsa a Nagy-Milic, 895 méter. Itt is az erdős, magasabb fekvésű helyeket részesítsük előnyben.
Szerencsére látnivaló akad bőven: gyönyörű várakat találhatunk a csúcsok tetején vagy az erdők ölelésében.  Ezek közül a legismertebbek: Füzér vára (melyet nemrég újítottak fel), Regéci vár, Boldogkő vára. Számtalan szórakozási lehetőséget kínál a Zempléni Kalandpark is, például libegővel percek alatt felérhetünk a csúcsra, majd egy kötélpályán átcsúszhatunk a szomszédos hegyre. Ha pedig elfáradtunk, a helyi turistaszállóban is megszállhatunk, de számtalan másik erdei szálláslehetőség közül is válogathatunk.

 

3. Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet – a titkos

Magyarország kevéssé ismert, titkos kis szigete.

Rövid kirándulással elérhetjük a határon fekvő Somoskői várat és a különleges bazaltorgonákat, de Salgó vára vagy a Boszorkánykő sincs messze. A tájvédelmi körzet útjain pedig nem kell turista-hadaktól tartani: kevesen látogatnak ide, nyugodtan élvezhetjük a természet csöndjét.
Szállás tekintetében a kedvencünk a Somoskői Turistaház és Kirándulóközpont. A nagy, 8 ágyas panoráma szobából eszméletlen kilátás nyílik Salgó várra, de maga az épület és környéke is csodás.

 

 

+1 ami nem erdő: Aggtelek, a mély

Az Aggteleki Nemzeti parkban aztán igazán elbújhatunk a pollenek elől, ha úgy tartja kedvünk! A barlangokba nem jutnak be csak a behurcolt pollenek, ezért allergén mentesnek számítanak, és nagyon jó hatással vannak az allergiás és asztmatikus betegségekben szenvedőkre.

A rövidebb és közép-hosszúságú barlangtúrák naponta meghatározott időben indulnak és nem kell előre bejelentkezni. A hosszú- és speciális túrák külön kerülnek meghirdetésre, érdemes ezeket is figyelni. (http://www.anp.hu/)
Ha pedig a felszínen keresel programot, ott is találsz bőven: tehetsz karsztvidéki túrákat vagy könnyedén átlátogathatsz a Szlovák oldalra is.

Tudtad?

A WoodyKnows® orrfilter használatával kint tarthatod a polleneket – akkor is, amikor épp nem utazol sehová.
Pollenmentes levegő itthon is!

Bizonyítottan hatékony és nincs mellékhatása. Ráadásul alig látszik. Nézd meg a használatát vagy tekintsd meg a termékeket!

Pollenallergia és terhesség – milyen gyógyszert lehet szedni, és milyen biztonságos alternatívák léteznek?

Mit tehetünk, ha várandósság alatt a pollenallergia tünetei jelentkeznek? Milyen természetes megoldások vannak, melyek nem veszélyeztetik a magzatot? Lehet gyógyszert szedni, és ha igen, melyiket? Melyik gyógyszer nem árt a magzanak?

Poratka allergia oka, tünetei és diagnosztizálása

Poratka, a hívatlan lakó, aki nagy eséllyel megtalálható nálad is. Ha meg akarsz szabadulni tőle – és az allergiádtól – először jó, ha megismered.
Tudj meg mindent a háziporatka allergiáról – 2 részes átfogó cikksorozat.

Allergiás vagy? A kutatók szerint kisebb eséllyel leszel rákos.

Létezhet a pollenallergiának jó oldala is? A friss kutatás szerint a pollenallergiában szenvedők szervezetében kisebb eséllyel fejlődnek ki bizonyos rák típusok. Az Amerikai Rákkutatási Intézet 2019-ben publikált munkája azt vizsgálta, hogy van-e valamilyen összefüggés a légúti allergiák és a rák kialakulásának esélye között.

7 úti cél pollenallergiásoknak Európában

Merre induljunk, ha pollenallergiásak vagyunk? Mutatjuk a legjobb európai nyaraló helyeket, ahol nem csak pihenhetünk, de az allergia elől is elmenekülhetünk egy időre.
Ha teheted, időzítsd úgy a nyaralásod, hogy akkor utazz el, amikor az allergiád a legerősebb, és válassz olyan úti célt, ahol nem kell magas pollenszennyezettségtől tartanod.Ha teheted, időzítsd úgy a

Úti célok pollenallergiásoknak Magyarországon

Korábbi cikkeinkben már bemutattuk, hogy hol tájékozódhatunk az európai pollenhelyzetről, illetve egy másik írásban konkrét európai úti célokat is ajánlottunk, ahová elmenekülhetünk egy időre a pollenek elől. Most pedig azt fogjuk megmutatni, hogy ha parlagfű szezonban az ország határain belül keresel nyaraló helyet, mi lehet a legjobb választás.

Pollennaptár

Allergiás tüneteket nem csak a parlagfű pollenje okozhat. Szinte egész évben megtalálható a levegőben olyan növények pollenje, mely allergiás tünetekhez vezet. Íme az egész éves pollennaptár, illetve a legerősebb allergének részletes ismertetése.

Penészgomba allergia – lehet, hogy nem is (csak) a pollenekre vagy allergiás?

Allergiás tünetek esetén – orvosi diagnózis és allergiateszt hiányában – legtöbbször az allergén növények pollenjeit hibáztatjuk. Pedig lehet, hogy nem is pollenek, hanem spórák okozzák a tüneteket. Gomba spórák. Mi több: kutatások azt mutatták, hogy a pollenallergiások mintegy 6%-a párhuzamosan a kültéri allergén gombákra is érzékeny.

Pollentérkép Európa – Hová menjünk allergiaszezonban nyaralni?

Ha pollenallergiás vagy, akkor a nyaralás tervezésénél nem csak az a szempont, hogy hová szeretnél menni, melyik úti cél vonz, vagy mire van pénzed, hanem legalább olyan fontos az is, hogy hol nem fogsz pollenallergiától szenvedni. És hogy még véletlen se szaladj bele olyan esetbe, hogy itthon már / még nincs szezon, de a kiválasztott úti cél nem csak tárt karokkal, de magas pollenkoncentrációval is vár.

Párkapcsolat és allergia – mindkét félnek nehéz

Milyen együtt élni egy pollenallergiással? Hogyan befolyásolhatja az allergia a párkapcsolatot? Olyan aspektusa ez az allergiának, amelyről keveset beszélünk, de sokakat érint. A rosszkedvű allergiás, akit még az ág is húz, és a frusztrált másik fél, aki nem érti, hogy a másiknak miért van állandóan valami baja.
Lássuk csak a leggyakoribb problémákat és a legjobb megoldásokat, mellyel enyhíteni lehet őket.

Ez érdekes, ezt megosztom!